Évszázados felelősséggel az egészségért

Vezérigazgatói köszöntő

​​Szeretettel köszöntöm Önt magam és minden munkatársam nevében a Richter Gedeon megújult honlapján, ahol naprakész információkat olvashat a több mint száztíz éves múltra visszatekintő Társaságunk történetéről, jelenlegi tevékenyégéről, aktu​alitásokról, valamint jövőbeni terveiről.
Meggyőződésem, hogy a mai kor követelményeinek megfelelően a Richternek nem csak a kutatás-fejlesztésben, a gyártásban és a kereskedelemben kell élen járnia. Feladatunk a minél szélesebb körű és átlátható tájékoztatás biztosítása is, hogy a bennünk bízó emberekhez és üzleti partnerekhez a lehető leggyorsabban eljussanak a szükséges információk. Bízunk benne, hogy megújult honlapunkkal elérjük céljainkat.

Büszkék vagyunk rá, hogy a Richter egy magyarországi központú, innovációra épülő, specializált gyógyszercég, amelynek legfőbb célja, hogy folyamatosan korszerű készítményekkel álljon a lakosság gyógyításának szolgálatában.
 
Társaságunk a hazai gazdaság meghatározó szereplője, ugyanakkor mintegy 1000 fős kutató-fejlesztő bázisával a térség legjelentősebb gyógyszerkutatási központja is. A multinacionális Richter több mint 38 országban van jelen, 5 gyártóhellyel, 29 képviseleti irodával, valamint 38 kereskedelmi leány- és nagykereskedelmi vállalattal. A közelmúltban Nyugat-Európában is felépítettük saját értékesítési hálózatunkat, elsősorban nőgyógyászati termékeink forgalmazására. Mindannyian azon dolgozunk, hogy világszínvonalú készítményekkel járuljunk hozzá az emberek életminőségének javításához.

Készítményeink fejlesztése és forgalmazása mellett kiemelten fontosnak tartjuk a társadalmi szerepvállalást is, amelyen keresztül hozzájárulhatunk az emberek egészségmegőrzéséhez és környezetünk fenntartható fejlődéséhez. Célunk, hogy Richter Gedeon neve a jövőben is garancia legyen a megbízhatóságra, a minőségre és az egészségre.

Bízom benne, hogy honlapunk elnyeri az Ön tetszését is, és értékes információkkal gazdagodik olvasása során.

​Tisztelettel:
 
Bogsch Erik​
vezérigazgató