Az egészség a küldetésünk

A Richter Gedeon Nyrt. a legvonzóbb gyógyszeripari munkáltató

2019.10.09.

​A PwC Magyarország által végzett legfrissebb kutatás eredménye szerint a Richter Gedeon Nyrt. első helyen végzett a legvonzóbb munkahelyeket összesítő rangsorban, gyógyszeripar kategóriában. A díjat Erdei Katalin, a Richter Gedeon Nyrt. emberierőforrás igazgatója vette át.

​A korábbi évekhez hasonlóan 2019-ben is felmérte a jövő munkavállalóinak munkahely-választási preferenciáit a PwC Magyarország. Az idei kutatásban többek között a nemzetköziség, a személyes fejlődés és a transzparens vállalati működés is bekerült a vizsgált fókuszterületek közé. A felmérésben részt vevő több mint 37 ezer fiatal 51 százaléka felsőoktatásban, míg 21 százalékuk középiskolában tanul, 27 százalékuk pedig dolgozik. A kutatás szerint a 16-28 éves korosztály számára a munkahelyválasztási szempontok között első helyen a rugalmas munkarend és munkaidő áll, melyet az alapbért megelőzve a stabilitás és kiszámíthatóság követ.

„Nagyon örülünk ennek az újabb elismerésnek, hiszen ismét visszaigazolást nyert, hogy az általunk is felismert értékek, mint a stabilitás, a jóléti intézményekkel és egészségmegőrző programmal támogatott teljes élet, valamint az érdekes és kihívást jelentő munka mennyire fontos tényezők a meglévő és leendő munkavállalóink számára. Építve jelenlegi erősségeinkre, a jövőben is arra törekszünk, hogy közvetlen, támogató és innovatív módon tudjunk reagálni az üzleti kihívásokra, valamint a dolgozók igényeire." - mondta el Erdei Katalin, a Richter emberierőforrás igazgatója.

A PwC Magyarország a kérdőív válaszai és jelölései alapján az idei évben tíz iparági kategóriában osztotta ki a PwC Legvonzóbb Munkahelye Díjakat.

 

További információ:

Csaba Lajos
PR és kormányzati kapcsolatok vezető-helyettes
Richter Gedeon Nyrt.
T: 06 1 431 6423
E-mail: csabalj@richter.hu