Évszázados felelősséggel az egészségért

Milliókat érő egészség – idén is Richter Egészségváros

2016.04.27.
​A hét éve sikeres egészségügyi program folytatásaként indítja újra jótékonysági akcióval összekötött országos szűrőprogramját a Richter Gedeon Nyrt. A hazai gyógyszercég egészségnevelő kezdeményezése arra bíztatja az embereket, hogy minél többen tegyenek egy lépést saját egészségük megőrzése, fenntartása érdekében. Tavasszal Siófokon, Kiskunfélegyházán és Makón szórakoztató családi programok mellett a látogatók ingyenes szűrővizsgálatokon, tanácsadásokon vehetnek részt. Az egészségnap különlegessége, hogy a város lakosai részvételükkel növelik a Richter Gedeon Nyrt. által a helyi kórház számára felajánlott alapadomány összegét.

A programnak komoly aktualitást ad a magyar lakosság egészségi állapota, hiszen hazánkban a nagymértékű dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás, az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód következtében előforduló megbetegedések riasztó képet mutatnak. Az életmód legalább 40%-ban befolyásolja az egészséges életkilátásokat, ezért fontos hangsúlyozni az egyéni felelősséget az egészségmegőrzésben. A Richter Egészségváros szűrésein résztvevők egészségügyi adatai - hasonlóan az országos átlaghoz - figyelmeztető képet adnak: nagyjából minden negyedik embernél mértek a normálistól eltérő eredményeket. A lakosság hozzáállása a kezdeményezéssel kapcsolatban azonban optimizmusra is okot ad: a több mint 115.000 résztvevőből minden ötödik ember részt vett legalább egy szűrővizsgálaton, aminek hasznos eredménye is lett: a program 7 éve alatt 47 városban összesen 19 ezer esetben mértek figyelmeztető eredményt a szakorvosok. szuresek.jpgA rendezvényen tanácsadások (fájdalomcsillapítás, memóriazavar, szorongás és depresszió, nőgyógyászat), előadások és beszélgetések során helyi szakemberek és a programhoz csatlakozott hírességek személyre szabottan nyújtanak segítséget az egészséges életvezetés kialakításában. A Richter Egészségvároson elvégezhető komplex szűrővizsgálatokon (koleszterinszint- és vérnyomásmérés, szív- és érrendszeri kockázatfelmérés, érszűkület-vizsgálat, prosztata (PSA) szűrés, asztmaszűrés, bőr- és körömgomba szűrés, mell-önvizsgálat) való részvétellel felmérhető az egyén jelen egészségi állapota, az esetleges öröklődő genetikus hajlamok, valamint kiszűrhetők a rizikótényezők. A programon helyben olyan ingyenes szűrővizsgálatok is elérhetők (pl.: csontsűrűségmérés), melyekre az egészségügyi ellátórendszer keretében sok esetben hónapokat kell várni.

A program fővédnöke, Rudolf Péter színművész és egészségnagykövetei, Béres Alexandra fitnesz világbajnok, Katus Attila aerobik világbajnok, Radványi Dorottya és Jaksity Kata műsorvezetők, Krizsó Szilvia újságíró, valamint Rácz Zsuzsa írónő és Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó hirdetik: minden életkorban és életszakaszban törődni kell a testi-lelki egészséggel. Újonnan csatlakozott a programhoz Jakupcsek Gabriella és Rákóczi Ferenc műsorvezető, akik személyes példájukkal is bíztatják a lakosokat az egészséges életmódra.

Rákoczi_Ferenc.JPGSzerintem nagyon fontos, hogy egy bizonyos életkor után az ember megelőző jelleggel minden évben elmenjen egy átfogó egészségügyi szűrésre. Én ezt minden évben megteszem: vérvételen, terheléses vizsgálaton, ultrahangon és tüdőszűrésen veszek részt, sőt, a családom többi tagját is erre bíztatom. A megelőzés segítségével egészségesebb, kiegyensúlyozott életet tud élni az ember, és ez megfizethetetlen." – nyilatkozta Rákóczi Ferenc, a programsorozat házigazdája.

A Richter Egészségváros célja, hogy mindenki egyszerre tegyen valamit saját maga egészségéért és városa egészségügyének fejlesztéséért. A Richter ennek érdekében minden városban 2.000.000 forint adományt ajánl fel a helyi kórház számára, melyet minden látogató személyesen növelhet a programok bármely elemében való részvételével, például a helyszínen elvégeztetett szűrővizsgálatokért vagy a meghallgatott előadásokért kapott adománypontok alapján.

A kezdeményezés az eddigi hét év alatt elért sikereit Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kormányzati kapcsolatok és PR vezetője foglalta össze:47 városban fordultunk meg, a lakosok aktív részvételével több mint 209 millió forintot adományoztunk a kórházaknak. Mintegy kilencvenezer szűrésből tizenkilencezer olyan esetet szűrtünk ki, amely azonnal további ellátást, vizsgálatot igényelt. Programunk üzenete, az egészségért való tevőleges felelősségvállalás reményeink szerint százezrekhez jutottak el."

A családi rendezvényt Tóth Vera fellépése, helyi sportegyesületek és tánccsoportok bemutatkozása színesíti, valamint élőben jelentkezik a Class FM kívánságműsora Garami Gáborral.

 

A Richter Egészségváros Program helyszínei (2016. tavasz):

május 7. Siófok, Siófoki Kórház – Rendelőintézet
adománycél: vastagbélrák szűrésére szolgáló eszköz

május 21. Kiskunfélegyháza, Bács-Kiskun Megyei Kórház – Kiskunfélegyházi Városi Kórház és Rendelőintézet
adománycél: széndioxid terápiás gőzkabin, UVB fényterápiás eszköz

május 28.  Makó, Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Makói Tagintézménye
adománycél: terheléses EKG rendszer

http://www.egeszsegvaros.hu


További információ:

Beke Zsuzsa
Kormányzati kapcsolatok és PR vezető
Tel: 431-4888
E-mail: zs.beke@richter.hu