Az egészség a küldetésünk

​​„Számíthatunk egymásra”


Pályakezdőként kerültem ide, 18 éve dolgozom a Richterben. Még most is az a legfontosabb számomra, hogy folyamatosan tanulhassak, fejleszthessem képességeimet. Ezt a lehetőséget a kezdetektől megkaptam. Lehetőségem volt a szakterületemen belül több új és nagyobb kihívást jelentő pozícióban tapasztalatot szerezni. Összetartó közösség tagja lettem, sok támogatást kaptam a kollégáimtól is. Örülök, hogy olyan csapatban dolgozhatok, ahol nemcsak szakmai, hanem emberi szempontból is számíthatunk egymásra, és hogy az új kollégák számára szervezett beilleszkedést segítő program egyik trénereként segíthetem a pályakezdőket.

HR témafelelős
 
Yes
Yes